Parlament előtt a határon túli osztálykirándulások kiterjesztésérőlszóló határozattervezet.
Az Apáczai Közalapítvány 2009-ben kezdte meg a "nagy határon túli osztálykirándulás" megszervezését. A HATÁRTALANUL! című programunk keretében 2010-ben 6000 középiskolás utazik magyarlakta területekre. Az utazások tapasztalatai és a vonatkozó kutatásunk eredményeképp dolgozunk az 1,2 millió magyarországi közoktatásban tanuló fiatal utaztatásának megvalósítási tervén.
Örömmel fogadjuk a parlamenti kezdeményezést, és készen állunk a végrehajtásban való közreműködésre.
Módosítottuk a 901. és 902. Tartalmi és pénzügyi beszámolót. A módosítás mindazon pályázókra vonatkozik, akik 2010. június 14-én, vagy ezt követően utaznak.
A magyar Országgyűlés 2010. május 31-én döntött arról, hogy a trianoni szerződés 90. évfordulója, június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Az Apáczai Közalapítvány valós tartalmat kíván adni a nemzeti összetartozásról szóló parlamenti döntésnek, ezért országos programot indított HATÁRTALANUL! címmel a határon túli magyar és a magyarországi diákok közötti személyes kapcsolatok kialakításának elősegítésére. 2010. május 27-én Budapesten került sor a program nyilvános sajtóbemutatójára. Az esemény házigazdái Rúzsa Magdi előadóművész és Gergely István kétszeres magyar olimpiai bajnok vízilabda válogatott kapus voltak.
Történelemtanárokat keres közalapítványunk a HATÁRTALANUL! programhoz kapcsolódó felkészítő/értékelő órák helyszíni ellenőrzésére és szakmai értékelésére, projektlátogatásra.